Rólunk

Rólunk

2023. JÚLIUS 6 – 9. KÖZÖTT SZERVEZZÜK A NYÁR LEGTÖBB ERDÉLYI MAGYAR FIATALT MEGMOZGATÓ ESEMÉNYÉT, A MAROSVÁSÁRHELYI VIBE FESZTIVÁL ÖTÖDIK KIADÁSÁT. A LEGJOBB MAGYARORSZÁGI ÉS ERDÉLYI ELŐADÓKKAL, NEMZETKÖZI VILÁGSZTÁROKKAL ÉS A LEGSZÍNESEBB FESZTIVÁLPROGRAMMAL JELENTKEZÜNK!

 

2017


Több mint 24000 résztvevő

KOSZIKA & THE HOTSHOTS, MARGARET ISLAND, BRAINS, PALMA HILLS, WELLHELLO, VAD FRUTTIK, PÉTERFY BORI, SZEMPÖL, INTIM TORNA ILLEGÁL, ANNA & THE BARBIES, KELEMEN KABÁTBAN, PIXA FEAT. KIS GROFÓ, THE BIEBERS és még sokan mások.


Az első VIBE Fesztivál hiánypótló eseményként indult. Elsősorban az erdélyi magyar fiatalok és a középiskolai, egyetemi diákszervezetek közösségét célozta meg. Az egykori Félsziget Fesztivál jól bevált Maros-parti helyszínét benépesítő fiatalok nemcsak koncerteken vehettek részt, hanem a VIBE Koli izgalmas előadásain is, ahol hasznos és értékes információkkal gazdagodhattak szinte bármilyen, az ifjúságot is érintő témakörben. Workshopok, gyerekfoglalkozások és kiállítások is színesítették a programot. Az első kiadás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a VIBE fesztivált beválogatták Európa legjobb tíz új fesztiválja közé.

2018

 

Több mint 33000 résztvevő

SIGMA, WILLY WILLIAM, WELLHELLO, DUB PISTOLS, MARGARET ISLAND, FREESTYLERS, ESTI KORNÉL, BYALEX ÉS A SLEPP, INTIM TORNA ILLEGÁL, BLAHALOUISIANA, CHRIS LAWYER, NB, KISTEHÉN, JÓVILÁGVAN és még sokan mások.

Az előző év tapasztalataira építve, új lendülettel szerveztük meg a VIBE Fesztivál második kiadását. Mind a fellépők, mind a programok szempontjából bővült a felhozatal, valamint szlogent is kapott: GOOD VIBES ONLY. Azóta is ez a szlogen tükrözi a legjobban a fesztivál küldetését, a pozitív légkörre, a jó kedvre és az önfeledt szórakozásra való biztatást.

2019


Több mint 48000 résztvevő

LOST FREQUENCIES, MODESTEP DJ SET, HALOTT PÉNZ, ALLE FARBEN, PUNNANY MASSIF, FOREIGN BEGGARS, KRÚBI, WELLHELLO, AK26, BELAU, BYEALEX ÉS A SLEPP, FOLLOW THE FLOW, FRAN PALERMO, HORVÁTH TAMÁS, YESYES, BËLGA és még sokan mások.

A szervezők előzetes várakozását is felülmúlta, hogy egy év alatt tizenötezerrel nőtt a fesztiválozók száma. Az egyre terebélyesedő eseménysorozat részvevőinek átlagéletkora is nőtt, a legfőbb célközönség azonban továbbra is az erdélyi, főként marosvásárhelyi magyar diákok maradtak. A VIBE Koli tudásfóruma mellett divatsarok, workshop, valamint színházi előadás színesítette a nappali programokat.

2020


Online fesztivál több mint 230000 nézővel

A járványügyi helyzet megakadályozta a 2020-as kiadás létrejöttét, ennek ellenére sem szerettük volna élmény nélkül hagyni az érdeklődőket, ezért a streaming szolgáltatókat segítségül hívva online fesztivált szerveztünk. A két napon át tartó közvetítések több mint 230000 nézőt vonzottak a webes felületre.

2021


Több mint 17000 résztvevő

BYEALEX ÉS A SLEPP, DZSÚDLÓ, KONYHA, INTIM TORNA ILLEGÁL és még sokan mások.

Az előző év elhalasztott fesztiváljának pótlására szerveztük meg a „VIBE: The City Edition” elnevezésű eseményt, mely egy szűkebb körű városi rendezvényként debütált. Az új kiadás a marosvásárhelyi fiatalokat célozta meg, abban bízva, hogy másfél évnyi pandémia után a fiatalok alig várják, hogy végre ismét önfeledten bulizzanak kedvenc zenéikre. A terv bevált, sőt, az elvárásokat felülmúlva teljesített.

2022

 

Több mint 82000 résztvevő

BYALEX ÉS A SLEPP, ALEE, AZARIAH, BSW, DZSÚDLÓ, CARSON COMA, KKEVIN, KONYHA, KRÚBI, PIXA, TANKCSAPDA, T.DANNY, BETON.HOFI, TÓTH ANDI, BAGOSSY BROTHERS COMPANY, JONAS BLUE, MAJKA & ÉS CURTIS, BLAHALOUISIANA, BRAINS, STEWE LAWRENCE, BRUNO X SPACC, CIGGI, DOROGI, MANUEL, LIL FRAKK és még sokan mások

A 2022-es kiadás áttörő számokkal büszkélkedhet, ami annak is betudható, hogy két évnyi kényszerpihenő után, végre ismét a Maros-part adhatott helyszínt fesztiválunknak. Rekordszámú fellépő és program várta a bulizni vágyókat. A nappali programok keretében a divat, a tudomány és a technológia világában merülhettek el a fesztiválozók, ugyanakkor a környezetvédelem iránt elkötelezett „vájbolók” is megtalálhatták a számukra érdekes előadásokat. Erre a fesztiválra a 2020-as kiadásra megvásárolt jegyek is érvényesek voltak.

A történet folytatódik…

Légy te is részese!